Versennyel kapcsolatos tudnivalók

AC REGATTÁK

A VERSENYIG HÁTRALÉVŐ NAPOK

0

Versennyel kapcsolatos tudnivalók

 

Az FMC Consulting felvásárlása és névváltozása miatt a közismert és közkedvelt "FMC Kupa" 2009-től Ness Kupa név alatt kerül megrendezésre. Ahogy a tanácsadó szférában, úgy a vitorlázásban is "kivezeti" a cég az FMC, és ezzel egy időben "bevezeti" a Ness nevet. A név ugyan más, a regatta szellemisége, hangulata és mezőnye garantáltan változatlan.

Időpont

2009. szeptember 19-26.


Útvonal

Biograd – Zut – Molat – Losinj – Rab – Pag – Biograd


Rendező

Adriatic Challenge Kft. (Adriatic Challenge d.o.o.)


Versenyigazgató

Verebély Tibor


Zsűrielnök

Denis Marinov
 

Résztvevők

Aki minden évben ott van; aki néhányszor már ott volt és idén is jön; aki még sosem volt ott, de annyi jót hallott róla, hogy most már nem akarja kihagyni. Illetve a felsoroltak kollégái, üzletfelei, barátai, rokonai és szomszédjai, akik egyszer végre már nemcsak az élménybeszámolót akarják végighallgatni…

 

Egyelten komolykodás:

Minden nevezett kormányosnak érvényes tengeri hajóvezetői engedéllyel és VHF vizsgával kell rendelkeznie.


Hajóosztályok

  • Bavaria 47 Cruiser (további részletek ITT)
  • Dufour 44 (további részletek ITT)

 

Hajóátvétel, regisztráció, hajóátadás

Hajóátvétel és –átadás helye: Horvátország, Biograd n/M, Marina Kornati
Hajóátvétel időpontja (check in): 2009. szeptember 19, szombat 17 – 19 óra
Hajóátadás időpontja (check out): 2009. szeptember 26, szombat 9 óráig

 

Legénység létszáma

  • Bavaria 47 Cruiser hajóosztály:  6-10 fő kapitánnyal együtt
  • Dufour 44 hajóosztály:   6-10 fő kapitánnyal együtt


Verseny program
- 7. év a Retro Romantika jegyében -

Szeptember 19., szombat
Biograd
Ismét együtt!

 

  • Hajóátvétel
  • Nyitó vacsora a Hotel Inn Étteremben
  • Csapatok bemutatkozása, majd Disco DJ Gyulával


Szeptember 20., vasárnap

LAVAZZA FUTAM

Biograd - ZUT

Vissza a természetbe!

 

  • Welcome drink a mólon
  • Hajóosztályok közti számháború a zuti erdőben
  • Vacsora, közben a Resize Soul és Jamie Winchester zenél élőben
  • Disco a móló fölötti szabadtéri táncparketten DJ Gyulával


Szeptember 21., hétfő

UNICUM FUTAM
ZUT – Molat
(Sz)edd magad!

 

  • Welcome drink a mólon
  • Közkívánatra főzőverseny (minden csapat a saját hajóján főz előre megrendelt és saját alapanyagokból)
  • Újdonság! Közös terítés a mólón, az illusztris zsűri értékelése után pedig a pályaművek közös elfogyasztása
  • Disco a mólón DJ Gyulával


Szeptember 22., kedd

AFRI COLA FUTAM
Molat – Losinj
A „magyar csoport”

 

  • Welcome drink a mólon
  • Szabadprogram: a „magyar csoport” városnézésre indul magasba tartott esernyő és IBUSZ idegenvezető nélkül
  • Vacsora az étteremben.
  • Móló party


Szeptember 23., szerda

BOIRON FUTAM és SAXOO LONDON FUTAM
Losinj – Rab
Tornaóra egy- kettő!

 

  • Welcome drink a mólón
  • Tornaóráink emlékére foci / kosár stb. a helyi sportpályán
  • Vacsora a Hotel Rab-ban
  • Disco a Hotel Rab bárjában


Szeptember 24., csütörtök

SZT GAÁL FUTAM
Rab – Pag
Elő a krétákkal, avagy rajzóra

 

  • Welcome drink a mólón
  • Aszfalt rajzverseny Fürjesi Csaba kortárs képzőművész irányításával és értékelésével
  • Vacsora
  • Disco


Szeptember 25, péntek

CORONITA FUTAM
Pag – Biograd
Itt a vége!

 

  • Welcome drink a mólón
  • Záró vacsora és a végeredmény kihirdetése
  • Disco


Szeptember 26., szombat
Hajóátadás fogadkozásokkal:
„Jövőre Veletek ugyanitt!”

 

 

További elmaradhatatlan program:

Vízilabda meccs

 

Díjazás

A futamok győzteseit és az összetett helyezetteket, valamint az egyéb vetélkedők nyerteseit - mint eddig is - szponzoraink által felajánlott díjakkal jutalmazzuk.

 

Abszolút fődíj:

Az abszolút győztes csapat minden tagja a World Wings Repülőjegyértékesítő Iroda jóvoltából Rómába repül.

 

Díjak a Bavaria 47 Cruiser és Dufour 44 hajóosztályok dobogósai számára:

I. helyezett - az Almádi Ramada vouchere 5x2 fő részére mindkét hajóosztályban

II. helyezett - Playersroom ajándékcsomag (10-10 db)

III. helyezett - Sió ajándékcsomag (10-10 db)

 

Különdíjak:

Fair play díj - Citroen ajándékcsomag (10 db)

Vigaszdíj - Personal Best voucher (10 db)

Legkreatívabb csapat díj - A Lépéselőny.hu messzelátói (10 db)

 

Futam szponzoraink díjai:

Lavazza ajándékcsomag

Unicum ajándékcsomag

Afri Cola ajándékcsomag

Boiron ajándékcsomag

Saxoo London ajándékcsomag

Szt Gaál ajándékcsomag

Coronita ajándékcsomag

  

Vetélkedőink, házi versengéseink győztesei:

csokit és / vagy oklevelet kapnak

Idén is velünk lesznek:

Szabolcs, a verseny ötletgazdája

Robi

Sanyi

Veréb

Denis

DJ Gyula

a Resize Soul

a csinos hostessek és masszőrök

… és még

új háziasszonyunk, Anikó

Jamie Winchester

és még tartogatunk meglepetéseket…


Mindig megújuló poénok, néhány kedves szó, információ: 
 
Horváth Sándor
Regatta  Manager

Mobil:  +36 30 251 8887 
sandor.horvath@adriatic-challenge.com


„Egy nap sohasem a futam leintésével ér véget!”

 

TÁMOGATÓK

World Wings
RAMADA
Playersroom
Sió
Personal Best
Citroen
Sport és Borbarátok Egyesülete
Playboy Energy Drink
Lavazza
Zwack Unicum
AFRI COLA
Boiron
Saxoo London
Szent Gaál
Coronita
Agárdi Pálinka
Lépéselőny

MÉDIA PARTNEREK

Új média pertner
Metropol
Duna Tv
Nemzeti Sport
Sport Piac
Sport & Style
Flyerz
HÁTTÉR YACHT
Tözsdefórum